A Ford Motor növeli az elektromos Mustang Mach-E crossover gyártását és csökkenti annak árát, hetekkel azután, hogy az iparágvezető Tesla hasonló terveket jelentett be elektromos járműveivel kapcsolatban - írja a CNBC.
A Nissan és a Hitachi leányvállalata pénteken bejelentette, olyan rendszer bevezetését tervezik, amely áramszünetek idején képes a liftek áramellátását biztosítani úgy, hogy ehhez az elektromos járművek akkumulátoraiból származó energiát hasznosítja - írja a Reuters.
Elon Musk elmondta, hogy valószínűleg egy kínai autógyártó lesz a Tesla legközelebbi versenytársa, miközben hangsúlyozta, hogy a vállalat jelenleg "nyerésre áll Kínában" - írja a CNBC.
Az Európai Unió továbbra is úgy véli, hogy Joe Biden amerikai elnök inflációcsökkentő törvénye diszkriminatív elemeket tartalmaz, az európai aggályok csak egy részét sikerült az amerikaiaknak kiküszöbölnie - közölte csütörtökön Valdis Dombrovskis EU-s biztos.
Az elektromos járművek értékesítése tavaly globális mérföldkőhöz érkezett, és a friss adatok és becslések szerint először érte el a 10 százalék körüli piaci részesedést, elsősorban a Kínában és Európában tapasztalt erős növekedésnek köszönhetően - írja a WSJ. Míg az Egyesült Államokban az elektromos autók még mindig csak töredékét teszik ki az autóeladásoknak, addig Európában és Kínában már jelentős a részesedésük a teljes piacon, és a technológia elterjedésével egyre inkább befolyásolják az ottani autópiac alakulását. Az EV-eladások megugrása ellentétben állt a szélesebb értelemben vett autópiaccal is, amelyet a gazdasági aggodalmak, az infláció és a gyártási problémák sújtottak.
A svéd állami tulajdonú Luossavaara-Kiirunavaara Aktiebolag (LKAB) bányavállalat csütörtökön közölte, hogy hogy az ország északi részén fekvő Kiruna területén több mint 1 millió tonna ritkaföldfém-oxidot talált, amely a legnagyobb ismert ilyen lelőhely Európában. A ritkaföldfém nélkülözhetetlen nyersanyag többek között az elektromos járművek gyártásánál, Európa azonban a bányák hiányában jelentős kínai behozatalra szorul ebben - írja a Reuters.
A Tata csoport már javában keresi európai akkumulátorgyárának helyszínét, a beruházás ugyanis érdemben hozzájárulhat a tulajdonában lévő Jaguar Land Rover márkák mielőbbi villanyosításához – írja az Automoitve News Europe.
A Share Now egy év alatt megduplázta a megtett kilométerek számát, de az ügyfélszám, a flottaméret és a szolgáltatási terület szempontjából is növekedni tudott 2022-ben. A szolgáltató a jövőben még tovább erősítené a fővárosi közlekedésbe való integrációt, még költséghatékonyabb alternatívát nyújtva a felhasználóknak.
A német autóipari szövetség vezetője, Hildegard Müller bírálta az EU-t, amiért a járműgyártást költségesebbé tevő szabályozást vezetett be. Szerinte ez aláássa a blokk meghirdetett iparpolitikai célkitűzéseit. A BMW-t, a Mercedest és a Volkswagent is tagjai között tudó szervezet szerint kivonulhatnak az autóipari szereplők az unióból.
A Budapest Airport 2022-ben pályázott Net Zero Airport elnevezésű projektjével az Európai Unió CEF 2 Transport - Alternative Fuels Infrastructure Facility elnevezésű támogatási programjára, ennek keretében írták alá a közelmúltban a 83 töltőállomás és 102 töltőpont telepítéséről szóló támogatási szerződést. A töltőket a repülőtér kerítésén belül telepítik, azokat a repülőtér-üzemeltető flottájába tartozó járműveken felül a légikikötőben tevékenykedő partnercégek is igénybe vehetik - áll a vállalat közleményében.
A technológiai részvények az elmúlt bő három évtizedben két gigantikus emelkedést produkáltak. Mindkét bikapiac végén volt egy-egy vezető részvény, a Cisco és a Tesla, amelyek 21-22 évnyi különbséggel szinte ugyanazt a tőkepiaci filmet „vetítették le” a befektetők számára. A nagy kérdés már csak az, hogy a Cisco nem túl szívderítő analógiája velünk marad-e a következő években a Tesla esetében?
Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter szerdán bejelentette, hogy Párizs is széles körű ösztönzőket kínál a franciaországi zöld iparágak támogatására - írja a Politico.
Közzétette a Tesla a negyedik negyedévre, illetve ezek fényében a teljes 2022-es évre vonatkozó gyártási és értékesítési számait. Bár mindkét mutatószám tekintetében új rekordokat döntött a cég, az elemzői konszenzust ezúttal nem sikerült megugornia a gyártónak - írja a CNBC.
A Norvégiában tavaly eladott öt új autóból majdnem négy akkumulátoros volt, és a Tesla volt a legkelendőbb márka a második egymást követő évben – írja a Reuters a hétfőn közzétett regisztrációs adatokra hivatkozva.
Az S&P Global Mobility közzétette 2023-as autóipari előrejelzését, amelyben a szakértők elsődlegesen az ellátási láncokkal kapcsolatos kihívásokra, számos piacon pedig a romló gazdasági kilátásokra hívják fel a figyelmet. A kockázatok ellenére úgy gondolják, jövőre elkezdődhet a globális járműpiac fellendülése, a gyártás felpörgetése, a koronavírus-járvány előtti szintek elérésére viszont még hosszú éveket kell várnunk.
Ma már a napnál is világosabb, annak a nemzetnek vagy régiónak, amely vezető szerepet kíván betölteni a jövő autóiparában, élen kell járnia az elektromos hajtásláncok és járművek fejlesztésében, gyártásában, a kapcsolódó töltőinfrastruktúra fejlesztésében és kiépítésében, a szoftverek és chipek fejlesztésében és gyártásában, valamint a megfelelő tudásbázis megteremtése érdekében az oktatásban. Kína és az Egyesült Államok időben felismerte ezt és rendelkezésére álló eszközével azon dolgozik, hogy felgyorsítsa az elektromobilitásra történő átállást. Frans Timmermans minderre reagálva véleménycikkében, amelyet változtatás nélkül közlünk, kijelenti, ha a nagy múltra visszatekintő európai autóipar meg akarja őrizni versenyképességét, a jövőbe kell tekintenie. Az Európai Bizottság ügyvezető alelnöke egyben hangsúlyozza, kiskapuk nyitva hagyása, pótmegoldások alkalmazása helyett verhetetlen, kiváló minőségű elektromos autókat kell előállítanunk, ez Európa és a világ érdeke is.
Mintegy 2600 milliárd forinttal idén ismét megdőlt a beruházási rekord Magyarországon, a friss adatok szerint a legtöbb beruházás ezúttal is Dél-Koreából érkezett, ahonnan számos vállalat újabb fejlesztéseket tervez hazánkban - jelentette be a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Szöulban.
Az új autók árának drasztikus növekedése, az ellátási nehézségek és a kamatkörnyezet emelkedése súlyos hatással van a flottapiacra, az olcsó cégautók korának minden bizonnyal vége. A használtautópiac is követi a trendet, másfél év alatt 70%-kal lettek drágábbak a sokéves autók, ezek céges üzemeltetése ráadásul számos kockázatot is rejt. Az a vállalat, amelyik mégis az újautó-flottára szavaz, és van euróbevétele, annak euró alapon érdemes lízingelnie, mert sokkal kedvezőbb kamatokkal számolhat. Bár a car-sharing szolgáltatók is igyekeznek pozíciókat szerezni a cégautópiacon, nem nyújtanak valós alternatívát a céges autókra, nem jelentenek konkurenciát a flottapiacnak. A Portfolio Hanczár Zsoltot, az Euroleasing értékesítési igazgatóját kérdezte a cégautópiac változásairól, finanszírozásról és a cég üzleti stratégiájáról.